tovább



Hiánypótlás angolul



Egy tanítványom fordítási hibája érdekes tanulságot szült. Tanítványaimat mindig arra biztatom, hogy használják a jogi angol szótárat, a sok év alatt rengeted fordítást csináltunk már és igyekeztünk a tapasztalatokat beépíteni a szótárba, így rengeteg szót meg fognak találni. A szótárban talált szavak pedig átmentek már a rostán, lehet bennük bízni, sokkal inkább, mint egy internetes keresésből leemelt megoldásban.

Tanítványaim általában követik a tanácsaimat. A szóban forgó esetben is így történt. A kollegina megtalálta
a "submission of missing documents" fordulatot, de a javításnál mégsem voltam elégedett. A "notice to correct defects and deficiencies" fordulatot vártam volna. Kiderült, hogy a szótár a hiánypótlásra mindkét fogalmat felajánlotta. Ilyenkor mi van?

Az a helyzet, hogy a hiánypótlás fogalommal van a baj. A magyar jogi nyelv többféle értelemben használja. Gondoljunk egy ajánlati felhívással indított közbeszerzési eljárásra, amelynek a tárgya egy munka kivitelezése. Az ajánlattételi eljárásban az ajánlatkérő felkérheti a feleket, hogy a ajánlati dokumentációból esetlegesen hiányzó, de az ajánlat érvényességét nem érintő – dokumentumokat mutassa be. Ez a hiánypótlási felszólítás (notice to correct defects and deficiencies ), amelyre az ajánlattevő eleget tesz a felhívásnak és benyújtja a kért iratokat (submission of missing documents). Ebben a körben ez jelenti a hiánypótlást.

Azonban a munkák elvégzésekor, az átadás—átvételi folyamatban felmerülhetnek a teljesítésnek olyan kisebb hibái, amelyek nem alapozzák meg a munkák átvételének a megtagadását, de a vállalkozó köteles kijavítani ill. pótolni. A hiánypótlási felszólítás itt a „notice to correct defects and deficiencies” és ennek elvégzése értelemszerűen „correcting defects and deficiencies”.












A jelentkezési lap kifejezetten a fenti szolgáltatásra történő jelentkezéshez szükséges információkat tartalmazza és kizárólag arra szolgál, hogy munkatársunk szükség esetén felvegye Önnel vagy az Ön által meghatározott személlyel a kapcsolatot illetőleg, hogy meggyőződhessünk arról, hogy a jelentkező valóban létező személy. Az itt megadott információkat szigorúan bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk át. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-72639/2014 Adatvédelmi nyilatkozat