tovább

HALLGATÓI VISSZAJELZÉSEK

Ügyfeleink írták rólunk

Az alábbiakban különféle véleményeket, idézeteket gyűjtöttünk össze, amit ügyfeleink a jogi angol nyelvoktatással ill. a jogi angol fordítással kapcsolatosan írtak rólunk.






Köszönjük a kedves elismerő szavakat, igyekezni fogunk a jövőben is megfelelni megbízóink és hallgatóink elvárásainak.

Kíváncsiak vagyunk az Ön véleményére is, örömmel vesszük a további visszajelzéseket. Ide kattintva közvetlenül megoszthatja velünk véleményét. A véleményeket az Anglofon Stúdió honlapjának használati feltételei szerint tesszük közzé.



dr. Varga Barbara Nikolett , ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

Megfelelt a várakozásaimnak a tanfolyam teljes mértékben. A segédanyagok és a szótár lehetővé tette, hogy itthon is gyakoroljak, illetve ismételjem az órákon megszerzett tudásomat. A játékokat külön élveztem, ezek is mind a tudás elmélyülését szolgálták. A könyv is nagyon hasznos volt szerintem, jól nyomon követhetőek benne az órákon vett anyagok. A kurzus elején talán kicsit gyorsan haladtunk, de így a végére volt bőven időnk ismételni, gyakorolni.



dr. Zöller Katalin, compline munkatárs, Allianz Biztosító - Levélírás angolul

Nagyon hasznosnak véltem. Erős problémafókuszú anyagok, szórakoztató és hasznos játékok és feladatok jellemzik a kurzust.



Dr. Jasztrabszki Tamás , irodavezető, Jabsztrabszki Ügyvédi iroda- Levélírás angolul

Hasznos, gyakorlati, remek szoftver. András mindig kedves, türelmes és felkészült.



Tasné dr. Huszics Gabriella, jogtanácsos - Levélírás angolul

Nagyon hasznosnak találtam a tréninget, mert a mindennapos munka során való használatra finomhangolást végeztünk egész nap.



Neukum Ágnes, Ügyvezető - Levélírás angolul

Szuper volt a tréning. Megtanultul, hogy el lehet hagyni a magyar "körítést", szabad röviden és egyszerűen fogalmazni. nagyon jók a begyakoroltató panelek!



dr. Rideg Gergely, Ügyvédjelölt, Varga János Ügyvédi Iroda - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Teljes mértékben a várakozásaimnak megfelelő színvonalú képzést kaptam. Az online tananyagok kiváló minőségű és könnyen elérhető, gondolsan összeállított.



Zoltán, bíró - Bevezetés a szerződések terminológiájába>

Kiválóan felkészült, lelkes oktató - akivel a napi munka után pihenésnek számít a tanfolyami részvétel.



Heffner Róbert, Főosztályvezető, HIPA - Levélírás angolul

Remek kurzus volt. Érdekes, informatív, tanulságos. Tetszett!



dr. Farkas Zita, jogtanácsos - Bevezetés a szerződések terminológiájába

András felkészültsége és lelkesedése lehengerlő, az esti órákban is minding örömmel jöttem az órákra, amik rendkívül jó hangulatban teltek el. Bátram fogom ajánlani az Anglofon Studiot.



Rideg Gergely, ügyvédjelölt, dr. Varga János Ügyvédi Iroda - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam tökéletesen megfelelt a várakozásaimnak. A szakkifejezések arzenálja mellé szórakoztató és könnyed órai hangulat párosul tapasztalt, hiteles oktatóval.



Balina Béla, előadó - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszett, kimerítő, nagyon pontos, részletes anyagot kaptunk, vidám, humoros, jó hangulatú órákon, érhetően és remek stílusban.



Zoltán, bíró - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Lelkes, lelkiismeretes, nagyon felkészült oktatóval öröm volt a tanulás.



Almási Martina, - Levélírás angolul

Teljes mértékben elégedett voltam, gyakorlatias és interaktív tréning volt, egyáltalán nem volt unalmas.



Bogáthy Gyula, - Levélírás angolul

Várakozáson felüli volt a tanfolyam, nagyon jól rávilágított az angol nyelvű üzleti levelezés sajátosságaira, buktatóira, felhívva a figyelmet a levelezésben megjelenő kulturális aspektusokra is.



Szabó Márton - Levélírás angolul

Alternatívákat, javaslatokat kaptam a napi szinten használt angoltudásom vonatkozásában, melyeket hasznosítani is tudok a mindennapokban. Elgondolkodtam néhány régóta használt fordulat megfelelőjén, illetve találkoztam új szemléletmódokkal is.



Dr. Bán Tamás Menyhért, támogatási jogi tanácsadó - Levélírás angolul

Informatív, hasznos és nagyon jól felépített tanfolyam volt!



Willbrandt Nikoletta, igazgatói asszisztens, HIPA - Levélírás tréning

Nagyon tetszettek az online elérhető gyakorlati feladatok, mert a közös értékelés során sokat tanulhattam hibáimból.



Tatai Szabó Marcell, Osztályvezető, HIPA - Levélírás angolul

Várakozásaimon felül teljesített a tanfolyam. Az jól felkészült előadó és a gyakorlatorientált (interaktív) megközelítés nagyon hatékonnyá és élvezetessé tette a tanulást.



dr. Nagy Noémi - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon sokat tanultam, a legfontosabb szavakat már az órákon sikerült elsajátítsam. A szókártyák és az internetes segédanyagok is nagy segítséget jelentenek!



dr. Farkas Orsolya - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Tökéletesen megfelelt! Szerény képességeimmel is sikerült felvennem a ritmust. A tananyag precíz, érthető és hasznos.



dr. Benya Annamária - Jogi tanácsadás ügyfeleknek

Remek volt, s miután kiscsoportos oktatás volt, így mindenkinek volt lehetősége megszólalni, kommunikálni. Enikő pedig mindvégig ügyelt egyéni igényeinkre.



Horváth Szilvia - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A képzés maximálisan megfelelt az elvárásaimnak, rengeteg hasznos információval bővült fordítói „tárházam”.



Bognár Gabriella - Jogi tanácsadás ügyfeleknek

Abszolút elégedett vagyok, teljes mértékben a jogi tanácsadáson és technikáján volt a fókusz.



dr. Harsányi Gusztáv - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Jó hangulatú órák, bőséges és „távtanuláshoz” is remekül használható online tananyag. Jó döntés volt jelentkezni.



dr. Márton Csaba - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Várakozásomon felül teljesített, a tematika kiváló és célratörő.



dr. Osztovits-Papp Ágnes - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Várakozásaimon felül hasznos volt. A tanfolyam során megszerzett tudást a munkámban azonnal tudtam kamatoztatni, a megtanult kifejezések jól felhasználhatók.



dr. Becker Tibor - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon hasznos volt! András nemcsak a magyar jogi kifejezések angol fordítását tanította, hanem a ’common law’ terminológiáit is magyarázta. Több volt számomra, mint egy egyszerű nyelvtanfolyam.



dr. Balázs Tímea - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszett a tanfolyam, főként azért, mert munka mellett kevés időm volt tanulni, de a leglényegesebb dolgokat az órán sikeresen elsajátítottuk. A házi feladatok, a szókártyák nagyon jók!



dr. Fleishaker Vivien - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Abszolút megfelelt a várakozásaimnak, felkészült tanár oktatott, tetszett az igényesen összeállított internetes tananyag.



dr. Balázs Tímea - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Engedje meg hogy megragadjam az alkalmat és elmondjam mennyire élvezetesek az angol órái! Nagyon jó a módszer, amivel tanít minket, nem kérdés, hogy így kell nyelvet tanítani. Teljesen más színvonalon oktat, mint amit eddig Magyarországon tapasztaltam. Olaszországban tanultam olaszul 4 hetet hasonló módszerrel, gyorsan, nagyon jó eredményeket lehet így elérni. Kifejezetten az amerikai kapcsolata és jogi végzettsége okán nagyon hiteles, egyértelmű, hogy hatalmas tudása és sok munkája van az órák mögött. Köszönöm szépen, hogy Öntől tanulhatok!



dr. Molárovits-Gyöngyösi Tímea - Mindennapi szerződésírás

A tananyagot nagyon hasznosnak találtam. Az itt megtanult kifejezésekkel és szófordulatokkal tömören, pontosan és gördülékenyen írhatunk szerződéseket angol nyelven.



Dr. Bugyi Emőke, jogtanácsos, BVH Zrt.- Mindennapi szerződésírás

Az alapozó tanfolyamon és a szerződésíró kurzuson tanultak rögzültek, gördülékenyebbe és magabiztosabban tudom megfogalmazni a szövegeket, mert már megtanultam, hogy több megoldás létezik! :)



Dr. Gerstenbrein György, jogtanácsos - Mindennapi szerződésírás

A tanfolyam mindenben megfelelt a várakozásaimnak, számos gyakorlati probléma tekintetében adott használható megoldást, útmutatást.



Dr. Lenkei Anita, közalkalmazott, kiemelt főelőadó, ORFK - Mindennapi szerződésírás

Nagyon tetszett a tanfolyam mert sikerült elmélyíteni azt ezt megelőző tanfolyam anyagát, így biztosabbnak érzem a tudásomat. Nagyon jól éreztem magam a tanfolyam során, minden órán sok új kifejezést tanultunk és szmos feladattal sikerült továbbfinomítani a tudást.



Horváth Kinga, jogi előadó, OTP Bank - Jogi tanácsadás ügyfeleknek

A tanfolyam megfelelt várakozásaimnak. Minden órán fejlődtem (jogi ismereteim is). Jó volt, hogy kevés résztvevő volt a tanfolyamon.



Balogh Renáta, bírósági ügyintéző - Jogi tanácsadás ügyfeleknek

A tanfolyamon sok kifejezést tanultunk amit beszédbe is átültettünk, szakmai vitás kérdéseket beszéltünk meg.



Dr. Németh Mária, jogtanácsos, Tesco Global Hungary - Jogi tanácsadás ügyfeleknek

A tanfolyam maximálisan megfelelt a várakozásaimnak. Nagyon örülök, hogy ilyen barátságos, kis létszámú csoportban tanultunk. Enikő nagyon felkészült volt és sok érdekes dolgot tanított meg.



Dr. Berkes Beatrix, ügyvéd, Németh H. Gábor és Társai Ügyvédi Iroda - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Úgy érzem nagyon hasznos volt a tanfolyam. Köszönöm a lehetőséget és a szaktudást Andrásnak.



Kiss Brigitta Tímea - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon hasznosnak találtam a tanfolyamot, nagyon sokat fejlődtem.



dr. Karácsony-Pápai Anita, jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam felülmúlta a várakozásaimat, rendkívül színvonalas volt és az oktató felkészültsége és lelkesedése egyedülálló.



Dr. Benya Annamária, egyéni ügyvéd - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam felülmúlta a várakozásaimat. Az e-learningek mint házi feladatok nagyban hozzájárultak a tudás megértéséhez. Magyarországon még nem tapasztaltam ilyen magas szintű jogi angol oktatást.



dr. Schillinger Gyöngyvér, jogtanácsos, Magnet Bank Zrt. - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A legjobban befektetett összeg az a pénz, amit erre a tanfolyamra szántam. Az órák lendületesek voltak, a magyarázatok megvilágítóak és a feladatok elegendőek. A tanár maximálisan felkészült, alapos és segítőkész.



dr. Bártfai Bence, jogi előadó, Nitrogénművek Zrt. - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Teljes mértékben felülmúlta a tanfolyam a várakozásaimat. Munkám során rengeteget kamatoztatom a tanfolyamon megszerzett tudásanyagot. Kollégáim tőlem kérnek segítséget jogi levelek, szerződések megírásához. Az órák után küldött elektronikus segédanyag nagyon sokat segít a jogi szaknyelvi ismeretek elsajátításában.



dr. Lenkei Anita, jogász, ORFK Hivatal Jogi Főosztálya - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon elégedett vagyok a tanfolyammal. Az órák és a feladatok is nagyon színvonalasak voltak.



Juhász Gábor, ügyvédjelölt - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Az oktató felkészültsége és szakmai hozzáértése átlagon felüli. Az iskola tökéletes táptalajt biztosít a jogi szaknyelv elsajátításához. Eddig is és ezután is ajánlani fogom az ismerőseimnek.



Dr. Nagy Laura, jogi előadó, OTP Bank Nyrt. - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Teljes mértékben hasznosnak találtam a tanfolyamot. A megszerzett tudást a munkám során is tudom majd hasznosítani.



Bán Kristóf, tanácsadó, Ferencvárosi Torna Club - Bevezetés a szerződések terminológiájába

Az angol jogi szaknyelvi kifejezések meglepően finom rétegeit sikerült érzékelhetővé és érthetővé tenni.



Dr. Baricz Ágnes, jogi igazgató, Colas Hungária - Szerződésírás tréning

Az angol jogi szaknyelvi kifejezések meglepően finom rétegeit sikerült érzékelhetővé és érthetővé tenni.



Dr. Pető Zita, jogtanácsos, Avon - Szerződésírás tréning

Nagyon jól felépített tananyagot kaptam, sok új szót tanultam. Érdekes és hasznos feladatokon keresztül gyakorolhattam a megszerzett tudást.



Dr. Kárász Linda, jogi munkatárs, Országgyűlés Hivatala - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam messze felülmúlta a várakozásaimat, főleg azzal, hogy mekkora hangsúly került arra, hogy már az óra keretei közt meg is jegyezzük/tanuljuk az újonnan megismert kifejezéseket.



Tasné dr. Huszics Gabriella - jogi előadó, Szerződésírás tréning

A munkám során használt fordulatok, kifejezések összegzésében, rendszerezésében sokat segített. A kurzus alatt sokat csiszolódott a nyelvhasználatom.



Dr. Fekete Bálint - jogi előadó, Unitranscoop Kft. Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon hasznos, a várakozásoknak megfelelő és kellő alapokat nyújtó tanfolyam.



Dr. Molárovits-Gyöngyösi Tímea - ügyvédjelölt - Bevezetés a szerződések terminológiájába

A várakozásaimnak teljes mértékben megfelelt, sőt felülmúlta. A tanfolyam nagyban hozzájárult az angol nyelvtudásom fejlesztéséhez.



Dr. Lövei Hajnalka - jogász, Colas Hungária Szerződésírás tréning

Tökéletesen megfelelt. Azt kaptam, amért jöttem + még többet.



Alföldy Orsolya, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszettek az Anglofon által kidolgozott ismertetők és online feladatok. Igazán hasznosak és hatékonnyá teszik a tanulást.



Bugyi Emőke, Bevezetés a szerződések terminológiájába

A várakozásaimnak teljes mértékben megfelelt, a tananyag nagyon alapos és kidolgozott, a tanár rendkívül felkészült volt. Köszönöm!



Koszler Anita, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Örülök, hogy létezik olyan jogi angol nyelvtanfolyam, ahol nemcsak jogi végzettségűek szerezhetnek jól hasznosítható tudást, hanem a jogászok munkáját támogató asszisztensek is. Köszönöm a türelmet, az oktatást és a pozitív élményeket.



Szendrői Dávid, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Az András által szervezett internetes tanfolyam kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a kurzus anyagát elsajátítsam.



Gerstenbrein György, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszett a tanfolyam, pontosan erre a fajta kurzusra volt szükségem. Külön tetszett, hogy jó hangulatban, kiscsoportban voltak megtartva az órák.



Dr. Tuza Bernadett, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Várakozásaimat felülmúlta a tanfolyam. András felkészült és precíz volt minden alkalommal.



Feith Nóra, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Véleményem szerint sokat tanultunk a tanfolyam során, rengeteg új kifejezést ismertem meg, amit használni tudok majd munkám során.



Varga Anett, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagy lehetőség volt számomra, hogy résztvehettem a tanfolyamon. Rengeteg új dolgot tanultam, és megtisztelő volt ilyen nagy tudású oktatótól tanulni. Teljesen elégedett vagyok a tanfolyammal, 10/10, ajánlom mindenkinek!



Dr. Kaltenecker Mónika, jogtanácsos, Bevezető a szerződések terminológiájába

Hétfőn a vizsga után elörömködtük az időt, azonban szeretnék igazi és rendes visszajelzést is adni, mert ezt fontosnak érzem.
NAGYON tetszett a kurzus! Köszönöm azt a szeretetteljesen odafigyelő és valóban tanítani akaró hozzáállást, amit képviselsz!! Ez az emberi oldal nagyon szimpatikus volt számomra és élvezetessé tette az órákat, még egy esetleg döcögősebb téma esetén is!
A megszerzett tudáson túlmenően még valami különleges pluszt is adtak ezek az órák; a hitelességet! Manapság ugyanis nagyon sokan használják az angolt, ilyen - olyan szinten, és mindig bennem van a kétely, hogy ez jól van-e így - tényleg így kell ezt mondani? Azonban a Te óráidon elhittem azt, hogy a helyes kifejezéseket tanuljuk meg és hogy ezeket tényleg így kell használni! Szerintem ritka, hogy valaki tisztában legyen a jogi fogalmakkal és fordulatokkal magyarul és képes legyen azt idegen nyelven is helyesen tanítani.
Mikor készültem a vizsgára, próbáltam kitalálni, hogy az milyen lesz majd, már csak azért is, hogy hogyan készüljek. És meg kell mondanom, hogy a vizsgakérdések összeállítása is igen sokoldalúan, kreatívan sikerült. Volt benne ilyen - olyan - amolyan típusú feladat, sokféleképpen összeállítva és bár megmérettetésről volt szó, így persze izgultam, de miközben írtam, nagyon tetszett a teszt is!



dr. Szép Eszter, Bevezetés a szerződések terminológiájába

A várakozásaimat felülmúlta a tanfolyam. Rengeteg hasznos kifejezést tanultunk. A kapott feladatok lehetővé tették azok pontos begyakorlását.



dr. Csuka Zsófia, Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam és az oktató teljesen megfelelt szakmailag és emberileg is. Nagyon jó hangulatban teltek az órák és sok új ismeretre tettem szert.



dr. Fehér Anita, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszett, hogy írott és elektronikus anyagból is dolgozhattunk és az, hogy az óra alatt már rengeteg szót/kifejezést megtanultam, mert sokszor ismételtük el. Teljes mértékben megfelelt az elvárásaimnak az óra.



dr. Árva Mariann, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Az oktató elméleti és gyakorlati tudása és felkészültsége nagyban segítette a kurzus ismeretanyagának elsajátítását, amelyet munkám során is kamatoztatni tudok. Csak ajánlani tudom.



dr. Csapó Szandra, Bevezetés a szerződések terminológiájába

A tanfolyam nagyon hasznos volt mindenki számára, sok különböző és változatos feladattal. Az oktató hatalmas szakmai tudással rendelkezik, és valamennyi órára alapos felkészüléssel érkezett. Mindenkinek csak ajánlani tudom!



Balogh Roland, Bevezetés a szerződések terminológiájába

Teljes mértékben megfelelt a várakozásaimnak, azt kaptam, amit vártam a tanfolyamtól; erős alapokat a jogi angol nyelvhez.



dr. Szalanics Szabina, Bevezetés a szerződések terminológiájába

A kurzus jelentősen hozzájárult fejlődésemhez, a munkámban, az angol nyelvű szerződések áttekintése során nagyon nagy hasznát vettem az itt tanultaknak. András szakmai felkészültsége és segítőkészsége külön említésre méltó.



Dr. Molnár Anita, közjegyző., Bevezető a szerződések terminológiájába

Nagyon pozitív élmény volt számomra, a sok ismétlésnek köszönhetően már az órán is sok mindent meg tudtam tanulni, jó hangulatú, színvonalas volt az oktatás.



Dr. Gubacsi Bernadett, ügyvéd, Bevezető a szerződések terminológiájába

Tökéletesen elégedett voltam, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ennek nekikezdeni. Rendezett, bátorító. Egy nagy csillagos ötös!



Dr. Boros Eszter, vezető jogtanácsos, Magyar Export-Import Bank Zrt., Bevezető a szerződések terminológiájába

Rengeteg szót, kifejezést, terminológiát tanultunk. Az órák érdekesek és változatosak voltak.



Dr. Gerencsér István Bálint, jogász, Allianz Hungária Zrt., Bevezető a szerződések terminológiájába

Rendkívül hasznos volt, magabiztossá tette a jogi angol nyelv használatát.



dr. Kupai Mihály, ügyvéd, Kupai Ügyvédi Iroda, Bevezető a szerződések terminológiájába

Motiváló, gyakorlatra fókuszált, megfelelően beosztott terheléssel, emészthető szerződésmintákkal. Jobb volt, mint amit vártam.



dr. Gömöri Tamás, jogi előadó, Bunge Zrt., Bevezető a szerződések terminológiájába

Hasznos volt a legfontosabb szavak, kifejezések örökre rögzültek. Több angol társalgás esetleg lehetne.



dr. Horváth Orsolya, jogtanácsos, WebEye International Kft., Gazdasági jog angolul

Nagyon tetszett a tanfolyam, jó hangulatban, vidáman sokat tanultunk, sok anyagot vettünk át részletesen. És tetszett, hogy véleményeltéréseinket mindig megbeszéltük.



dr. Bozzay Erika, ügyvéd, Gazdasági jog angolul

A tanfolyam maximálisan megfelelt a várakozásaimnak, azt kaptam, amit vártam.



dr. Török Éva, jogtanácsos, Magyar Telekom, Gazdasági jog angolul

A tanfolyam várakozásaimon felül megfelelt. A tanultak remekül alkalmazhatóak a mindennapi munka során.



dr. Szolyák Éva, jogtanácsos, Magyar Telekom, Gazdasági jog angolul

Kiemelkedő tudású és felkészültségű tanár tanított minket.



Palláné Hintalan Klára, MVM Erbe Zrt. fordító - Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam megfelelt az elképzeléseimnek, elvárásaimnak. A honlapon megadott információk alapján egyértelműen kiszámítható volt a tanfolyam tárgya. A betűket valamivel nagyobb méretben kellene nyomtatni a záróvizsga papíron.



dr. Girgás Rita, ügyvédjelölt, Vámosi és Botta Ügyvédi Iroda - Bevezető a szerződések terminológiájába

Tökéletesen megfelelt, a címéhez illően kellő alapot nyújt a szerződések terminológiájának megismeréséhez, gyakorlati alkalmazásához. Az ismeretanyag abszolút megfelel a gyakorlatban alkalmazott magyar szerződéselemek, így a munkában való használhatósága egyértelműen tapasztalható.



dr. Vékony Noémi, ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam sok segítséget nyújt a jogi szaknyelv megismerésében, ami önállóan nem feltétlenül sikerülne, mivel az „árnyalatnyi” különbségek „feltérképezése” rengeteg időt venne igénybe.



dr. Révész Dalma, bírósági fogalmazó - Bevezető a szerződések terminológiájába

Sokat tanultam ezen a kurzuson, hasznos információkat kaptam. Érdekes, hasznos, változatos volt.



dr. Barzsó Dávid, ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

Nagyon jó és hasznos volt, örülök, hogy tényleg megérte a pénzt.



dr. Majorosi Eszter, Beszerzési Menedzser, ERP Magyarország Kft. - Bevezető a szerződések terminológiájába

Az igényeimnek teljesen megfelelt, szuper volt a hangulat is mindig, nem csak tanultam, hanem jól is éreztem magam minden alkalommal, még akkor is ha sokáig tartott.



dr. Pulay Gábor, Várnai és Társai Ügyvédi Iroda - Bevezető a szerződések terminológiájába

Remek volt!



dr. Fejér Réka, Várnai és Társai Ügyvédi Iroda - Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanár rendkívül felkészült, a jogintézmények jelentésével tisztában van, amitől nagyon hasznosak és eredményesek az órák.



dr. Érsek Tamás, Várnai és Társai Ügyvédi Iroda - Bevezető a szerződések terminológiájába

Megfelelt a várakozásaimnak, sikerült elmélyítenem a jogi angol ismereteimet.



dr Szabó Katalin, Dr. Szabó Katalin Klára Ügyvédi Iroda - Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam teljesen megfelelt a várakozásaimnak, segített a megfelelő szavak megtanulásában, a jogi szakkifejezések elsajátításában, egy angol nyelvű tárgyaláson is hasznát vehetem a jövőben az itt tanultaknak. Köszönöm!



dr. Bódi Edit, CIB Bank, jogtanácsos - Bevezető a szerződések terminológiájába

Teljesítette az elvárásaimat, összeszedett az anyag. Megfelelően rugalmas. Többet kaptam, mint vártam.



dr. Kósa-Lantos Zita, ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

Sokat kellett és lehetett tanulni, hasznos információkat szereztem. Mindenképpen érdemesnek tartom tovább folytatni a többi tanfolyammal. Az oktatás magas színvonalú, és az oktató odafigyel mindenki igényére.



dr Szabó Emese, bírósági fogalmazó - Bevezető a szerződések terminológiájába

Szívesen jártam az órákra, jó volt a hangulat, és hasznosak az óra elei tesztek. Külön köszönet a frissítő teáért és karácsonyi sütiért!



dr Páskuly Lilian, ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

Megfelelt a várakozásaimnak. Hétről hétre éreztem a fejlődést



dr Gerencsér Anna, ügyvédjelölt - Bevezető a szerződések terminológiájába

Nagyon tetszett a tanfolyam! Várakozásaimat felül múlta, mivel az eddigi tapasztalataim (más intézményeknél szerzett) igen rosszak voltak. Nagyon tetszik a segédanyag. Remek támpontot ad a munkámban. Főnökeim tőlem kérnek segítséget, ha angolul kell szerződést írniuk!



dr Török Éva, Magyar Telekom - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Ez a második kurzus volt. Továbbra is maximálisan megfelelt az elvárásaimnak. Munkám során tökéletesen hasznosítható, használható. Fontos, hogy gyakorlunk is, mert így munka és gyerek mellett is van esély felkészülni a tananyagból. Külön kiemelendő András szakmai tudása, emberi és tanári hozzáállása.



dr. Sódar Zoltán, Magyar Telekom - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Teljesen megfelelt a várakozásaimnak. Szuper volt.



Szolyák Éva, Magyar Telekom - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Várakozásaimon felül megfelelt. Kiváló tanagyag, nagyszerű tanár.



Lakatos Csilla, Magyar Telekom - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

A tanfolyam széleskörű tudást adott.



dr. Rácz András, jogtanácsos, APEH - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Nagyon jó volt, sokat tanultam.



dr. Molnár Réka, ügyvéd - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Élő és használható tudást nyújtott.



Szabó Zsuzsanna, joghallgató - Szerződések terminológiája - polgári jog angolul

Rendkívül hasznos volt a tanfolyam, teljesen olyan, mintha a jogi tanulmányaimat ismételtem volna át angolul, hiteles és naprakész válaszokat kaptam a kérdéseimre.



Nagy Gábor, fordító - Jogi angol fordítóiskola, I. félév

Fordítóként rengeteget tanultam a jog területéről, rengeteg olyan ismerettel gazdagodtam ,amit fel tudok használni a mindennapi munkámban!



dr. Knerli Viktor, ügyvéd, általános angol nyelvtanfolyam

Szeretném megköszönni a segítséget, nagyon meg voltam elégedve a nyújtott szolgáltatással, Matyi nagyon ott van, és nagyon hasznos volt az egész kurzus!



dr. Sódar Zoltán, jogi munkatárs, Magyar Telekom Nyrt.- Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam hatékonyan felkészített az angol nyelvű jogi kifejezések alapszintű használatára.



dr. Hermány Zsófia, jogi munkatárs, Magyar Telekom Nyrt.- Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam várakozásaimat felülmúlta. Hatékonyságát jól mutatja, hogy szoros időbeosztásom mellett is el tudtam sajátítani a tananyagot a rendszeres órai ismétléseknek, gyakorlatoknak köszönhetően. Felkészült, lelkiismeretes oktatónk volt, segítségével rengeteget fejlődtünk.



dr. Török Éva, jogtanácsos, Magyar Telekom Nyrt.- Bevezető a szerződések terminológiájába

Végre egy igazán hasznos, és munkában is jól használható tanfolyam.



dr. Szilasi Erika, jogtanácsos, Magyar Telekom Nyrt.- Bevezető a szerződések terminológiájába

Teljes mértékben megfelelt a tanfolyam a várakozásaimnak. Rendkívül színvonalasnak, érdekesnek és hatékonynak tartom.



dr. Bognár Gabriella, Magyar Telekom Nyrt.- Bevezető a szerződések terminológiájába

A tanfolyam teljes mértékben megfelelt a várakozásaimnak. Nagyon tetszett a felépítés, hogy egymásra épülve jöttek a feladatok, részben ismételve, kitekintve a korábbi részekre is.



dr. Lakatos Csilla, jogi főmunkatárs, Magyar Telekom Nyrt. - Bevezető a szerződések terminológiájába

Nagyon jó volt a szóanyag és a magyarázatok is sokat segítettek.



Galuska László, beszerzési vezető, Jabil Circuit Magyarország Kft. - Szerződésírás angolul tréning

Még egyszer köszönöm a tréninget Nagyon hasznos volt, s tetszett a professzionális előadás és értéketem a tárgyban mutatott nagy tudásodat!



Zsemlye Kinga, irodavezető, bnt Szabó Tom Burmeister Ügyvédi Iroda

A nagy fordítási anyaggal kapcsolatban nagyon pozitív visszajelzést tudok mondani: az azt ellenőrző kolléga profi és alapos munkának tartotta, még egyszer nagyon köszönjük!.



Dr. Söptei Szabina, ügyvédjelölt, Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP Ügyvédi Iroda

A kurzus nagyon tetszett, átfogó képet adott az öröklési joggal összefüggő bizalmi vagyonkezelésről, és a kapcsolódó dologi jogi kérdésekről és a hagyatéki eljárásról.



Dr. Jány Attila, Dr. Jány Ügyvédi Iroda, ügyvéd

A kurzus nagyon tetszett. Hasznosnak találtam a jogi fogalmak kifejtését, így nem volt nehéz összehasonlítani a két jogrendszert. Sok gyakorlati kérdést tárgyaltunk, amely hasznos az ügyvédi praxisban.



Dr. Kovács Gabriella, ügyvédjelölt, Kudlik Ügyvédi Iroda

Az előadó nagyon szórakoztató módon adta elő az előadás anyagát, ami ismét színvonalasan volt összeállítva.



Dr. Schrick Judit, programirányító, Nemzeti Fejlesztési Hivatal

A tanfolyam számomra nagyon hasznos volt. Örültem, hogy van lehetőség arra, hogy bepótoljam a kimaradt órákat. Nagyon sokat tanultam, és a munkám során már használtam az új szavakat.



Dr. Molnár Réka

Nagyon tetszett: Egyedülálló, hogy jogászok tanítanak bennünket. Mindenki nagyon értékeli a lelkesedést és az angol nyelv iránti elkötelezettségeteket.



Dr. Gimes Orsolya, jogi előadó, Banco Popolare

Jó a heti egy óra, munka mellett is vállalható. Nagyon magas színvonalú az oktatás.



Dr. Tiborcz Attila, Várnai és Társai Ügyvédi Iroda

Szeretném elmondani, hogy nagyon hasznosnak találtuk az Illés által vezetett jogi kommunikációs kurzust. Mind szakmailag, mind emberileg kiváló teljesítményt nyújtott és számomra a legnagyobb érték abban testesül meg, hogy a mindennapi munkámban felhasználható tudást kaptam a kurzuson keresztül; ez egyrészt a jól összeállított tananyagnak, másrészt a feladatra tökéletesen alkalmas tanárnak köszönhetően.



Dr Söptei Szabina ügyvédjelölt Ormai és Társai CMS Cameron Mckenna LLP Ügyvédi Iroda

A kurzus átfogó, mind elméleti, mind gyakorlati szempontból hasznosítható tudást adott át. A tananyag oktatásán kívül a common law-t jellemző szemléletmódot is megismerhettük, és a rengeteg jogeset bemutatását keresztül a common law-t jellemző eljárásjog bizonyos vonatkozásait, valamint érveléstechnikát is elsajátítottuk. Várakozásaim maximálisan teljesültek az átadott ismeretanyaggal kapcsolatosan. Az előadó stílusa és felkészültsége azonban várakozásaimat meghaladóan növelte a kurzus színvonalát.



Dr. Gulyás-Perisic Helga, jogtanácsos, GlaxoSmithKline Kft.

Teljes mértékben meg vagyok elégedve, sőt jobban tetszett a kurzus, mint eredetileg vártam. Inkább jogi képzésnek hívnám, amely angolul történt, mint angol nyelvi képzésnek. Számomra lehengerlő volt, az előadót nagyon jó hallgatni. Mindenképpen megpróbálok eljönni a többi kurzusra is.



Dr. Lippai Zsuzsa Legal compliance man. Merzedes Benz - Jogi szaknyelv

Elmondhatom, hogy az előadó alapos tudása, profizmusa lenyűgöző. Rövid idő alatt átfogó, mégis teljeskörű és példákkal illusztrált betekintést tud nyújtani az angolszász joganyagba. Szívből ajánlom mindenkinek, akinek a munkája során szüksége van az angolszász jogintézmények alaposabb ismeretére és azoknak is, akik a mindennapokban szeretnének könnyen elnavigálni az angolszász jog jogrendjében vagy megismerni szeretnék a hazai jogunkól való eltéréseket.



Dr Szeitz Szilvia jogtanácsos Generali Providencia Biztosító Rt.

A tanfolyam nagyon tetszett, a napi munkámban maximálisan tudom használni az itt tanultakat, gördülékenyebben értelmezek angol nyelvű szerződéseket.



Dr Szénási Éva, ügyvédjelölt, Köves-Clifford Chance Ügyvédi Iroda, szerződések terminológiája középhaladó kurzus

Nagyon tetszett, mivel segített megérteni az angolszász jogban használt jogi kifejezéseket.



dr. Lukács Nikolett, ügyvédjelölt, Lórodi Ügyvédi Iroda

Hasznosabb és intenzívebb volt, mint ahogy vártam. Jó, hogy kis csoportban dolgozunk, és nem kell sok emberre tekintettel lenni az előrehaladás során.



dr. Bazsó Bernadett, ügyvéd, Videoton Holding Zrt.

Sikerült megszereznem azokat az alapinformációkat, tudnivalókat, amelyekre szükségem van. Remélem, eredményesen tudom majd hasznosítani, használni. Köszönöm.



Dr. Radó Rita, ügyvéd, Radó Rita Ügyvédi Iroda

Maximálisan elégedett vagyok a tanfolyammal!!! Nagyon hasznosnak érzem a sok gyakorlást, amikor időről időre visszatértünk a korábban átvett anyagokhoz, ezáltal a szavak /kifejezések többsége az órák során is megtanulható volt.



Dr. Georgievics Ágnes, ügyvédjelölt, Héjja Ügyvédi Iroda

Nagyon jónak találtam a tanfolyamot. Az itt tanultakat maximálian fel lehet használni a gyakorlati munka során.



dr. Jánossy András, ügyvéd, Videoton Holding Zrt.

Hasznos volt a szókincs bővítése, a jogi mondatformálás elsajátítása szempontjából.



dr. Gulyás Helga, Gulyás-Perisic Helga, jogtanácsos, GlaxoSmithKline Kft., szerződések terminológiája haladó kurzus

Teljes mértékben megfelelt, nagyon jól felépített tananyagot kaptunk. András nagyon jó tanár, türelmes.



Bódog Zoltán, diák ELTE ÁJK

A holnapon leírt jellemzésnek megfelelő témájú kurzust kaptam, így elégedett vagyok. Örülök, hogy az órák rugalmasak voltak, egyéb kérdéseket is megválaszoltak. Az hiszem, sokkal biztosabban mozgok az angol jogi szaknyelvben.



Szabó Zsuzsanna, diák ELTE ÁJK

Már elvégeztem egy hasonló elnevezésű tanfolyamot, és azután ez sok pozitívumot hozott, mert sokkal intenzívebb, hasznosabb és profibb volt.



Dr. Mercz Ágnes, ügyvédjelölt, Sárközy, Rödl & Partner

Sok hasznos szót tanultam, melyeket a munkám során alkalmazni tudok


Dr. Berkes Bálint Tanácsjegyző Legfelsőbb Bíróság

Hasznosnak és érdekesnek találtam a tanfolyamot, a tankönyvi anyag megfelelő felépítésű volt.



Dr. Gulyás-Perisic Helga jogtanácsos GlaxoSmithKline Kft.
Common Law Series - Tort Law

Inkább jogi képzésnek hívnám, amely angol nyelven történik, mint angol képzésnek. Számomra lehengerlő volt, az előadót nagyon jó hallgatni. Mindenképpen megpróbálok eljönni a többi kurzusára is. Teljes mértékben elégedett vagyok, sőt jobban tetszett a kurzus, mint eredetileg gondoltam.



Baráthné Hajdú Ágnes jogász

Kiváló, ilyen jó tanfolyamon még nem voltam! Egyszer sem unatkoztam, folyamatosan tanultam, otthon alig kellett, a tanfolyam díját pedig már meg is kerestem az itt szerzettek segítségével.



Kisházi Viktória jogász Alföld Koncessziós Autópálya Zrt.

Pont azt kaptam, amit vártam, amire szükségem volt a mindennapi munkához. A késői időpont ellenére gördülékeny volt az óra, nem voltak felesleges „sallangok” (pl.: nyelvtan), így gyorsan és hatékonyan tudtunk haladni.



Bohátka Zsófia jogi előadó Noerr Stiefenhofer Lutz Ü. I.

A jogi angol terminológiát tekintve professzionális tudásanyagot nyújtott a tanfolyam. Angol szerződések elkészítésében nagy segítség.



Dr. Simon Emese jogi előadó Noerr Stiefenhofer Lutz Ü.I.

Nagyon hasznosnak találtam a tanfolyamot, főleg, hogy gyakorlatilag a sok ismétlésnek és a jó tanítási módszernek köszönhetően kis időráfordítással nagyon sokat lehetett fejlődni.



Kelényi Krisztina, Dr. Kelényi Ü.I.

A tanfolyam túlszárnyalta az elvárásokat, a tanár felkészültsége és segítőkészsége külön köszönetet érdemel. A tankönyvet maximálisan kihasználtuk, és a munkámban is minden nap segítséget nyújt. Minden perc megérte!



dr. Bereczk Tibor, ügyvédjelölt.

Meghaladta a várakozásaimat, tekintettel arra, hogy jobb körülmények között zajlott az oktatás, minit az átlagos angol tanfolyam.



Gazsi Eszter vagyonhasznosítási jogi menedzser

A tanfolyam nagyon tetszett, a várakozásaimat felülmúlta. Az oktatási segédanyag nagyon jó volt és András szuperül összefogta az órát és maximálisan segített nekünk és figyelt arra, hogy senki se maradjon le.



Dr. Egyed Erika Blanka Ügyvédjelölt Földvári Ü.I.

Tetszett, hogy több szerződéstípus terminológiáját átvettük – ez volt az elvárásom is.



Dr. Orosz Várkonyi Réka Ügyvéd

A tanfolyam nagyon magas színvonalú és részletekre kiterjedő volt. A várakozásaimnak abszolút megfelelt, teljes mértékben elégedett vagyok. András, köszönöm a lelkesedésedet, amivel végzed ezt a munkát! Remélem tudok csatlakozni a következő kurzushoz.



Lódi Kata ügyvédjelölt Csáki Ü.I.

Maximálisan meg vagyok elégedve. Az első nagyon kellemes meglepetés az volt, hogy kis létszámú csoportokban tanulunk, és így szerintem sokkal hatékonyabb tud lenni a kurzus.



Gergely Krisztina, ügyvédjelölt

Megfelelt a várakozásaimnak, Nagyon hasznos volt, rengeteg szót tanultunk. Nagyon tetszett.



Dr. Albecz Gabriella ügyvédjelölt

Nagyon tetszett a tanfolyam, nagyon sokat tanultam, az elvárásaimnak abszolút megfelelt.



Dr. Major Szilvia, ügyvédjelölt

Az ígéreteknek megfelelően áttekintettük a főbb szerződések kifejezéseit, és sokat is gyakoroltunk a lényegesebb tudnivalókat. Hasznosnak tűnik.



Oláh Tamás PhD hallgató ELTE

Teljes mértékben megfelelt a tanfolyam.



Kelemen Viktória

Nagyon tetszett a tanfolyam. A jogi szókincsem bővült. Nagyon sok hasznos dolgot tanultunk, amit a munkám során is hasznosíthatok a jövőben.



Dr. Lippai Zsuzsa Legal Compliance Officer, Merzedes Benz

Nagyon tetszett a kurzus, átfogó tudást ad. Teljes körűen megismerhető az amerikai jogrendszer.



Pallagi Katalin Heinzelmann Ügyvédi Iroda

A tanfolyam célorientált volt, sokat segített a gyakorlatban. A mintaszerződések a tananyagban a munka során is felhasználhatónak bizonyultak.



Dr Tóth Henriett

Azt kaptam a tanfolyamtól, amit vártam, nagyon hasznos volt.



Kovács Gabriella ügyvédjelölt Dr. Mészáros Erika Ü.I.

Akárcsak a korábbi kurzus (Contract Law), ez is nagyon tetszett és szórakoztató volt.



Dr. Görgényi Nóra - Jogi szaknyelv

Szerintem a tanfolyam nagyon jó alapot adott. A leglényegesebb szerződések alapvető szakkifejezéseit rendszerezetten megtanultuk. Órák után mindig úgy éreztem, hogy hasznosan töltöttem a hétfő estét.



Dr. Tomori Gabriella - Jogi szaknyelv

"Maximálisan megfelelt a tanfolyam a várakozásaimnak. Az órák élvezetesek és nagyon sok ismeretszerzési lehetőséget biztosítanak. Emellett persze a legfontosabb, biztosítják azt, hogy a lehető legjobb időkihasználás mellett a lehető legtöbb tudást sajátítsuk el."



Dr. Schvarzt Enikő - Jogi szaknyelv

"Egyetlen nyelviskola, amelyikben nem csalódtam. Maximálisan lelkiismeretes volt mindenki, minden diákra személy szerint figyeltek, mindenkinek csak ajánlani tudom."



Dr. Lippai Zsuzsanna, compliance officer, Mercedes - Jogi szaknyelv

"Teljességgel megfelelt a tanfolyam. Külön öröm számomra, hogy minden nehézség nélkül le tudok fordítani szerződéseket a mindennapi munkám során."



Dr. Kanizsai Katalin, nemzetközi ügyintéző, jogász, APEH - Jogi szaknyelv

"Nagyon jó volt a tanfolyam, nagyszerűen felkészít és segít a jog angol elsajátításában. A munkámban nagyon nagy hasznát vettem. Teljes mértékben elégedett vagyok, nagyon sokat segített mind a szókincsem, mind a nyelvtani tudásomon. Nagyon sokat segített András segítőkészsége és türelme."



Dr. Simon Zsuzsa, ügyész - Jogi szaknyelv

"Várakozáson felüli fejlődést értem el a tanfolyamon, elsősorban az órai ismétlések miatt. Mivel az otthoni tanulásban nem voltam elég motivált, így az órákon sajátítottam el az új ismereteket. "



Dr. Horváth Orsolya, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"Nagyon elégedett vagyok, ugyanis jó hangulatú órákon, nagy türelmet és megértést valamint óriási felkészültséget tanúsított András, a tananyag megfelelően átfogó tartalmú volt, nagyon klasszak a szószedetek.
Kedves András! Nagyon köszönjük a türelmedet, kitartásodat és hogy szakértelmeddel segítettél, segítesz bennünket tanulmányaink során. További sok sikert és kitartást a munkádhoz!"



Dr. Pálinkás Csilla - Jogi szaknyelv

"Nagyszerűnek találtam a tanfolyamot! Gratulálok! Nagyon jó benyomást tett rám a lelkiismeretes hozzáállásod! Köszönöm!"



Dr. Kovács Eszter, Pannon GSM - Jogi szaknyelv

"Nagyon tetszett és ennek az az oka, hogy sikerült kedvet csinálni az angol tanuláshoz, és úgy érzem, hogy a kezdeti nehézségek után, a sikerélmények meghozták a gyümölcsét. A kedves, türelmes tanár ésa jó csoport hozzásegít a fejlődéshez, már most érzem, tényleg megérte."



Dr. Csákó Gergely, tanácsos, Országgyűlés Hivatala - Jogi szaknyelv

"Abszolút mértékben elégedett vagyok, az órák színvonala elsőrangú, a számonkérés erős, a segédanyagok hasznosak. Mi más kell egy jó tanfolyamhoz?"



Dr. Pozsár Zsaklin - Jogi szaknyelv

"Nagyon hasznos volt számomra. Örülök, hogy ezt az iskolát választottam. Nagyon kedves volt mindenki. Az órákon sokat ismételtünk és memorizáltunk, így könnyebb volt megjegyezni a szavakat."



Dr. Tomori Gabriella - Jogi szaknyelv

"Szerintem nagyon jó alapot adott, a leglényegesebb szerződések alapvető szakkifejezéseit rendszerezetten megtanultuk. Az órák után mindig úgy éreztem, hogy hasznosan töltöttem el a hétfő estémet."



Dr. Rádi Péter, ügyvéd - Jogi szaknyelv

"Nagyon hasznos és értékes volt a tanfolyam. Tisztába kerültem az általam korábban már használt, de nem ismert jogi fogalmakkal és rengeteg új dolgot, fogalmat ismertem meg. Folyt. köv."



Kronberger Dóra, jogi hallgató - Jogi szaknyelv

"Az elvárásaimnak megfelelő tanfolyammal találkoztam, ahol végre színvonalas oktatással találkoztam. A pedagógiai módszerekkel teljesen egyetértek, és csak így, számonkérésekkel lehet hatékonyan tanulni. "



Dr. Sagáth Katalin - Jogi szaknyelv

"A tanfolyamon pontosan azt kaptam, amit vártam, amiért ide jöttem. Elégedetten távozok, hiszen megtanultam, amit szerettem volna."



Göncz Gábor, ABM, Unilever - Tárgyalástechnikai tréning

"Azt vártam a tréningtől, hogy olyan kifejezéseket, módszereket tanuljak, amelyektől sikeresebbé tehetem az üzleti és mindennapi kommunikációt, és ezt maximálisan teljesítette."



Dr. Vancsura Anita, ügyvéd, Mezei és Vancsura Ü.I. - Tárgyalástechnikai tréning

"Nagyon jó volt, nem voltak unalmas percek, hatékonyan töltöttük ki az időt."



Budai Miklós, QA csoportvezető, GSK Bio Kft. - Prezentációs tréning

"Tán még jobb is volt, mint feltételeztem (az előadó profizmusa nem ért váratlanul), mert elég szűk körű volt, több idő jutott minden résztvevőre."



Csetriné Hári Zsuzsa, QC manager, GSK Bio Kft. - Prezentációs tréning

"...teljesen megfelelt a várakozásaimnak, az előadás volt a leghangsúlyosabb, de a nyelvi tudást is fejlesztette. ..., amit 2 napba bele lehet tenni, azt a tanár maximálisan elérte. Kiemelném a rendkívüli szuggesztív előadási módját."



Dr. Torda Éva, igazgató, T-Mobile Magyarország - Prezentációs tréning

"Mindent megkaptam, amire egyáltalán gondoltam."



Vella Rita, üzletfejlesztési vezető, Gfk Hungária - Prezentációs tréning

"A tréning teljes mértékben megfelelt a várakozásaimnak. Gyakorlatias, példaközpontú."



Dr. Rétháti Viktória (2007. június):

"Igazán örülök annak, hogy tavasz végén újra felvettem veletek a kapcsolatot, és részt vehettem a héten zárult tanfolyamon. Úgy érzem, és ezzel remélem nem csak én vagyok így :), hogy nagyon sokat fejlodtem...ami talán annak is köszönheto, hogy a saját kézzel írt jogi-angol szótáram lépten-nyomon velem van a táskámban, nem viccelek, simán eloveszem a metrón és böngészem :)... annyit még hozzátennék, hogy úgy gondolom egyáltalán nem mindegy milyen környezetben és kikkel tölti az ember azt az idot, amit a rendelkezésére álló kevés szabadidobol tanulásra szán, és az ehhez szükséges feltételek megteremtésében Ti igazán profik vagytok! "



Dr. Szepesi Éva (2007. június):

"Szia, Kedves András!
Remélem nem veszed túlzásnak a részemrol, ha azt
mondom, Te a Tanárok Gyöngye Vagy!!!
Sajnos nem tudtam lelépni az irodából, de jövo héten
inkább szabit veszek ki mintsem megint elmulasszam!!!
...
Éva"



Dr. Szabó László (2007. jan.):

"Kedves András!

Az órai anyag elsajátításának köszönhetően élvezettel olvastam az alábbi jogi dokumentumot.
Hálás vagyok, hogy megtanított rá."



Dr. Musil Andrea. ÖKO-Pannon Kht. (2006. dec.):

"Kedves Judit, András!

Túlzás nélkül mondhatom, hogy nagy hasznomra és örömömre szolgált, hogy részt vettem az Anglofon Studió nyelvtanfolyamán! Valószínűleg gyakran bele fogok lapozni a tananyagba, hogy felfrissítsem, a tanultakat. Tetszett a naprakész tudás és a rugalmasság is.

Napi szinten használom a tanfolyam anyagát, amely sokban segít a pontos és precíz munkavégzésben. A szerződések és kifejezések, amiket itt tanulhattun, biztos alapot jelent, ami bármikor elővehető és feleleveníthető.

Jó munkát és szép napot!
Andrea"



Dr. Sántha Ágnes - Dr. Kiss Daisy és Társa Ügyvédi Iroda (2006. dec.):

"A tanfolyam felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon köszönöm a rugalmasságot és a segítséget!"



Dr. Hegedűs Judit - Allianz Bank (2006. dec.):

"Teljes mértékben megfelelt a tanfolyam! Tegnap már szótár nélkül véleményeztem egy angol nyelvű szerződést!"



Dr. Jány Attila - Dr. Gál Zoltánné Ügyvédi Iroda (2006. június):

"A tanfolyamot nagyon hasznosnak találtam. A kurzust követően úgy gondolom, nagyobb biztonsággal lehet használni a jogi kifejezéseket, fordulatokat."




Valendorfean Hajnalka e-mail üzenete Bánhegyi Nórának, az ABN Amro Bank fordító koordinátorának (2001. február 8.)


Valóban olyan, mint a villám. Az András kapacitása csodálatra méltó. Mindig nyugodt vagyok, amikor O fordít nekünk, mert tudom, hogy biztosan meglesz időre a fordítás. Az operativitást, segítőkészséget mindkettőtöknek köszönöm.

Hajni



Goldschmied Annamária e-mail üzenete Liptay Évának - Sara Lee Kávé és Tea Rt. (2004. március)


Kedves Évi,

Gondoltam örömmel hallod csoporttársaim és saját tapasztalatunk a tanfolyammal kapcsolatban, ami kiemelkedően jó. Az igényeink figyelembevételével egyéni tantervet dolgozott ki számunkra az iskola. Minden órán együttműködő, figyelmes és IGEN felkészült oktatókhoz van szerencsénk. Az órák jól felépítettek és szerintem hosszú távon nagyon hatékonyak, eredményessége természetesen az egyéni készülésünktől is függ. Öröm a részvétel minden órán. Köszönjük a lehetőséget, Annamari



Liptay Éva - Sara Lee Kávé és Tea Rt. - általános vállalati nyelvoktatás (2005. június)


„Az Anglofon Stúdióval és tanáraival vállalatunknál 2001 óta folynak vállalathoz kihelyezett angol nyelvtanfolyamok. Különböző tudásszintű csoportokban, és különböző módszerekkel, melyeket az iskola mindig igyekszik a csoporttagok - és a vállalat - igényeihez a lehető legnagyobb mértékben igazítani.

A nyelviskola részéről nagyon professzionális hozzáállást tapasztaltunk. Időről időre újabb javaslatokkal, ötletekkel állnak elő a tanítás hatékonyságának javítása érdekében (amely természetesen a rendelkezésre álló anyagi eszközök hatékony kihasználására is jótékony hatással van). Emellett a csoportok, az órák szervezésének, a felmerülő kérdések, problémák megoldásának terhéből nagyon sokat magukra vállalnak, elébe mennek a dolgoknak. És nem utolsó sorban a tanulók szeretik a tanárokat, szívesen járnak órára. Így az együttműködést nagyon sikeresnek tartjuk.”



Gávris Iván - Sara Lee Kávé és Tea Rt. - kommunikációs tréning, egyéni felkészítés (2003. február)


„Kedves András, Kedves Balázs!

Mégegyszer szeretném megköszönni azt a munkát amit az elmúlt 3 hétben elvégeztetek gyengécske angoltudásom fejlesztésére.
A szereplésem és az egész esemény fantasztikusan sikerült. Minden résztvevő és kolléga a legnagyobb elismerését fejezte ki.

Mégegyszer köszönöm,

Iván”



Dr. Kovács Gabriella, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"Nagyon elégedett voltam, hogy megtudtam, hogy tanfolyamokra bontva minden aspektusát át fogjuk venni a szerződési terminológiának (magyar, amerikai). Arról nem is beszélve, hogy rendkívül felkészültnek tartom Andrást. Jól éreztem magam. Mindenképpen tovább szeretném folytatni."



Dr. Pintér Adrienn, ügyvédjelölt, Pintér Ü.I. - Jogi szaknyelv

"Nagyon sok kifejezést tanultam, amit használok a munkámban."



Dr. Szabó László, egyéni ügyvéd - Jogi szaknyelv

"Pontos, korrekt oktatás. Alapoz, precíz oktatás, alkalmazkodva az egyéni szintekhez is."



Dr. Ködöböcz Katalin, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"Valóban hatékony volt. Nagyon tetszett, hogy folyamatos volt a számonkérés. Az órai gyakorlatokból, ismétlésekből, dolgozatokból is rengeteget lehetett tanulni."



Dr. Vályi Ákos - Jogi szaknyelv

"Jó tapasztalatokat szereztem, a tanfolyam igen hasznosnak bizonyult a jogi szaknyelv elsajátításában. "



Dr. Szilágyi Katalin, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"Az anyanyelvi tanár jelenléte nagyon jó volt, önbizalmat adott. "




Dr. Katona Margit, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"Teljesen megfelelt a várakozásaimnak a tanfolyam. "



Dr. Bárdos Zsuzsanna, Bárdos Ü.I.

"Kifejezetten hasznosnak éreztem, pont azt kaptam, amire vártam. Egy jól összeszedett koncepció alapján/mentén haladtunk, jól követhetők voltak az órák, a mi tempónknak, igényeinknek megfelelően."



Dr. Kékedi Tünde, ügyvédjelölt - Jogi szaknyelv

"A tanfolyam teljesen mértékben megfelelt az elvárásaimnak. "



Dr. Hegedűs Judit, jogtanácsos, Allianz Bank - Jogi szaknyelv

"Teljes mértékben jó volt a tanfolyam! Tegnap már szótár nélkül véleményeztem egy angol nyelvű szerződést a munkahelyemen! "



Dr. Jány Attila, ügyvédjelölt, Dr. Gál Zoltánné Ü.I. - Jogi szaknyelv

"A tanfolyamot nagyon hasznosnak találtam. A kurzust következetes, úgy gondolom, nagyobb biztonsággal lehet használni a jogi kifejezéseket, fordulatokat."



Csatlós Judit, joghallgató - Jogi szaknyelv

"Nem tudtam, hogy egy ilyen tanfolyamtól mit kell várnom, így nem voltak előzetes kritériumok, viszont sokkal használhatóbbnak bizonyul az itt szerzett tudás, mint az, amit más tanfolyam nyújt."



Dr. Molnár Gabriella, ügyvédjelölt, Dr. Kádár Kata Ü.I. - Jogi szaknyelv

"Teljesen megfelelt a várakozásaimnak. Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtem, ezt a napi munkám során is tapasztalom."



Dr. Fülöp Kristóf, ügyvédjelölt, Sátori és Lutter Ü.I. - Jogi szaknyelv

"András szakmai tudása és hozzáállása kifogástalan. Tetszett, hogy a lényeges dolgokat sokszor átvettük, a fontos szavakra, kifejezésekre szinte minden órán kitértünk. Így ugyanis könnyebben meg lehet őket tanulni, mintha egyszerűen csak be kellene magolni."



Dr. Pokol Balázs - Jogi szaknyelv

"Azt kaptam a tanfolyamon, amit vártam. Sok új szót tanultam, amit jól hasznosíthatok a munkámban. A tea és a csokis perec nagyon jó ötlet. :)"



Szűcs Ildikó

Tetszett Önnek a tanfolyam?
Igen

Mennyire felelt meg várakozásainak a tanfolyam?
Nagyon tetszett, tök sok hasznos anyagot kaptunk. Még biztos fogom ismételni a tananyagot, hogy jobban menjen.



Dr. Szalanics Szabina

Teljes mértékben megfelelt a várakozásaimnak a tanfolyam.



Flanicz Györgyi

A tanfolyam átfogó képet adott valamennyi szerződésfajta jogi nyelvezetére.



Dr. Szűcs Angelika

A tanfolyam minősége teljes mértékben megfelelt az elvárásaimnak. Azt gondolom átfogó képet kaptam a különböző szerződéstipusokról.